A Pán – A belső sziget című film egy sajátos eszközökkel filmre vitt, fájóan aktuális látomás.
Nyitókép és fotók: JUNO11
Biztosan sokak számára ismerős James Matthew Barrie Pán Péter című könyve, illetve az abból készült mesefilm. Pán Péter az a figura, aki gyerek akar maradni, nem akar felnőtt lenni, Sohaországban szeretne élni, ahol örökké tart a gyerekkor. A fantázia és a rögvalóság rendhagyó keveredése sokszor megrendítő összecsengésekhez vezet, így volt ez a Pán – A belső sziget című, új olasz filmdráma esetében is. Egy észak-olaszországi első világháborús emlékhelyen a film alkotói ugyanis rábukkantak egy névre az áldozatok emléktábláján. Pán Péternek hívtak egy húszas évei elején meghalt fiút, aki a Bánságból, Temesvár környékéről származott. Egyszerű névegyezés, mondhatnánk, de a film alkotói nem voltak ilyen földhözragadt figurák, és meglátták ebben azt a jelképes jelentést, amiből aztán kibomlott ez a rendhagyó film. Mert tényleg a szó szoros értelmében rendhagyó alkotás született ebből a különös összecsengésből. Többféle módon is értendő ez a rendhagyás. A filmben alig beszélnek, és amikor mégis beszélnek, azok is inkább költői ihletésű szövegek. Mintha egy ballada részleteit hallanánk. Rendhagyó abban az értelemben is, hogy keveredik benne a film és az animáció, ráadásul az animációnak több fajtája (festészet, képregény) is megjelenik. Pán Pétert, a pásztorgyereket barátjával együtt besorozzák, és az olasz frontra viszik. A barátja meghal, ő dezertál, az erdőben bujkál, és egy titokzatos szigetre akar eljutni, ahol csend van és béke. A Pán meditatív film, hosszú, lassú természeti képekkel is dolgozik. A fenséges Alpok, szalamandra a patakban, csigák, hangyák, vadvizek. Pán Péter – mai szóhasználattal – traumatizált állapotban bolyong a vadonban. A bolyongást nosztalgikusan fényképezett jelenetek tarkítják az elveszett gyerekkorból. A fiú múltja elveszett, a jövőre gondolni nem képes, emlékei, félelmei és vágyai erőterében lebeg. Az esztelen öldöklés apró darabokra tépte a lelkét. A Pán vádirat a háború, a mindenkori háborúk ellen, egy sajátos eszközökkel filmre vitt, fájóan aktuális látomás.
(Pán – A belső sziget. Gianfilippo Pedote és Giliano Carli filmje. Országszerte a mozikban)
Olaszországban a bemutatása évében, 2023-ban többen voltak rá kíváncsiak, mint az agyonmarketingelt Oppenheimerre vagy a Barbie-ra, sőt mára minden idők ötödik legnézettebb olasz filmje lett. Teljesen megérdemelten: a Miénk lesz a holnap úgy beszél a szegénységről, az örökölt traumákról és nem utolsósorban a nők kiszolgáltatottságáról, hogy a végén a reményt visszük haza belőle.
Ahogy általában, úgy a mozirajongóknak az idei évben sem kell otthon ülniük. Bár 2025 legjobban várt filmjei egyelőre meglehetősen szűk felhozatallal rendelkeznek, öt kedvencet azért könnyen találni.
A készülő film egyedi nézőpontból nyújt majd betekintést a First Lady magánéletébe.
Felpanaszolták, hogy a sikeres filmek csak 16 százalékát rendezték nők, pedig ez égadta világon senkit nem érdekel, hogy mi a film rendezőjének a neme.
Angelina Jolie remek alakítást nyújt a címszerepben.
Ismét eljött az év vége, közeleg a számadás pillanata. Hogy éltük meg az esztendőt, milyen tapasztalatokkal gazdagodtunk? Vagy éppen mi volt az év filmje, az év videójátéka?
A Kozma utcai izraelita temetőben megtartott szertartáson több százan vettek részt és búcsúztak egy-egy szál virággal a világhírű tornásznőtől, aki éppen január 9-én töltötte volna be 104. életévét.
Egyre inkább kezd eldurvulni a választási kampány.
